Jézus "elhagyta Júdeát és elment ismét Galileába. Samárián kellett pedig átmennie" (Jn. 4:3-5). Jákób kútjánál Jézus beszélgetést folytatott egy helybeli asszonnyal. Semmilyen külső látszat nem tévesztette meg. Az erkölcsileg bűnös, kusza életű samáriai asszonyban azonnal felismerte az igazságra szomjúhozó lelket. Tapintattal, türelemmel és szeretettel hárította el az asszony gyanakvó megnyilatkozásait. A zsidó nép az idegen samaritánusokat megvetette, és gyűlölte vallásuk és szokásaik miatt. Ebben az általános megvetésben Jézus nem osztozott. Ez a magatartása fontos tanúságtétel számunkra a nemzeti és vallási előítélettel szemben. Számára ők is olyan emberek, akiknek megváltásra és megmentő szeretetre van szükségük.





Krisztus megszólította, szívességet kért tőle. Így közelítette meg a másoktól is elzárkózó, a déli tűző napon vízért siető asszonyt. A kútból mert vízből az "élet vizére" irányította a beszélgetést:
"Ha valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha többé meg nem szomjúhozik, hanem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz őbenne."
(Jn. 4:14)

Az igazság és a boldogság kútjának megtalálása ki nem apadó örömet és belső elégedettséget jelent. Az ember soha többé nem szomjúhozik másra, hanem csak ebből a vízből kíván mindig többet és többet (Mt. 5:6). Sőt, nemcsak önmaga lesz boldog és elégedett, hanem forrássá lesz mások számára is. Az igazi keresztény élet ad, gyümölcsözik, áldást áraszt a környezetében élő emberekre. Lásd az asszony későbbi magatartását: 28-29. vers, 39-42. vers.

"A Lélek gyümölcsei: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség."
(Gal. 5:22)

Mikor az asszony azt kérdezte, hogy hol kell imádni az Istent, Jézus azt válaszolta, hogy az "igazi imádók lélekben" imádják az Atyát.
Ez azt jelenti, hogy Isten "igaz imádása" a "belső szobában", azaz a magányban történik, ahol az ember őszintén kiöntheti lelkét (Mt. 6:6) az Atya előtt, "aki titkon nézi őt"
(Jer. sir. 2:19).

Jézus az "igazságban imádás"-ról is beszélt.
Egyáltalán nem mindegy, hogy mit hiszünk, hogy milyen istentiszteletet követünk. Jézus komoly óvása így hangzott:

"Hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, amelyek emberek parancsolatai" (Mt. 15:9), és nem Isten kívánalma.