A Sátán (héberül: szatan, eredeti jelentése: ellenfél vagy vádló; görögül σαταν szatan, arabul: شيطان sajtán) a zsidó, keresztény és az iszlám vallásban szereplő alak. Találkozunk vele a Bibliában, a Koránban és egyes apokrif iratokban. Az Ószövetségben csak egy-két említés történik róla, Jób könyve kivételével, ahol ő az egyik főszereplő Isten szolgájaként.

Az Újszövetségben ezzel szemben Jézus és az apostolok igen gyakran említik, azonban itt is csupán két apró felvilágosítást kapunk a kilétéről. Eszerint lázadó, bukott angyal, aki Isten és az emberiség ellensége. A kereszténység modern irányzatai szerint nem valóságos személy, hanem a szívünkben lakó gonoszság szimbóluma.

A Biblia szerint a Sátán azonos az „ördöggel” (vagyis az ördögök fejedelmével). A középkor óta gyakran azonosítják Azazellel, Belzebubbal, Beliállal, Samaellel, Mefisztóval, Luciferrel és a Bibliában vagy a pogány mitológiákban szereplő más démonokkal és istenekkel is. A Bibliából vett kifejezésekkel gyakran nevezik Kísértőnek, a Gonosznak, e világ istenének, hazugságok atyjának, a sötétség fejedelmének is.

A nevét egyes keresztény egyházak szóhasználatában névelő nélkül használják, pl.: Sátán Isten ellensége. A Sátán kilétéről a Biblia mindössze néhány helye ad rövid tájékoztatást.
Az Ószövetség csak két helyen említi a Sátán nevét.

A Krónikák könyvében a Sátán mint Izráel népének ellensége, ráveszi Dávid királyt, hogy megszámlálja a népét. Dávid ezzel kivívja Isten haragját, aki dögvésszel sújtja Izráelt. A krónikás (az i. e. 3. században) a Sátánt önállóan cselekvő lénynek ábrázolja. Ezzel szemben Sámuel könyvében, ahonnan a történetet vette, maga Isten manipulálja Dávidot.

A Sátánról alkotott elképzelések megváltozása valószínűleg a zoroasztrianizmus, a jóság és a gonoszság két istene küzdelmét tanító perzsa vallás hatása.A katolikus és ortodox kánonban szereplő Bölcsességek könyvében szerepel a következő fontos megállapítás:

„A sátán irigysége révén azonban a világba jött a halál, és akik vele tartanak, azok megtapasztalják.”
(Bölcs. 2:24)



Sátán nevei a Bibliában:

Az evangéliumokban Jézus, a levelekben pedig az apostolok többször is említik a Sátán nevét. Jézus negyven napig a pusztában böjtöl, hogy megküzdjön az ördög kísértésével, akit Sátánnak nevez (Máté evangéliuma 4:10). Egy alkalommal ugyanakkor a tanítványát, Pétert is Sátánnak nevezi! (Márk evangéliuma 8:33) Máskor Belzebubról, az ördögök fejedelméről (Máté 12:27), illetve az ördögről és az ő angyalairól (Máté 25:41) beszél.



A Sátán személyének kilétéről az Újszövetség két helyen ad némi információt. Pál apostol a 2. korintusi levélben azt mondja, hogy „a sátán a világosság angyalának tetteti magát” (II.Kor. 11:14). A Jelenések könyvében pedig János apostol az Édenkertben Ádámot és Évát bűnre csábító kígyóval azonosítja a Sátánt:

„Levetették a nagy sárkányt, ama régi kígyót, aki maga az ördög, a sátán, aki tévútra vezeti az egész világot. A földre vetették, s vele együtt letaszították angyalait is.” (Jelenések könyve 12:9)
A bukott angyalokról említés található két apostoli levélben is (Péter második levele 2:4 és Júdás levele 1:6). A bukott angyalok története babilóniai eredetű lehet.

A fenti rövid megjegyzésekből következtetve tehát azt mondhatjuk, hogy a Bibliában kétféle Sátánról van szó. Az egyik az Istent szolgáló „vádló angyal” a Jób könyvében. A másik eredetileg Isten valamiféle fejedelemtársa volt (saját angyalai voltak!), de kisebb volt Istennél, ezért irigység támadt benne. Így el kellett hagynia a mennyet és a földön (a "világban") tevékenykedik, a halált terjeszti, és az embereket is e tevékenysége követésére bírja, vonzó, "angyali" külsejével megtévesztve őket.

A Bibliában ezenkívül még mintegy tucatnyi helyen esik említés a gonosz erők fejedelméről a következő elnevezésekkel: Azazel, Belzebub, Beliál, ördög, a világ fejedelme, e világ istene, az Isten hegyéről levetett kerub (Ezekiel könyve 28:12-19).
Azt is megtudjuk róla, hogy Isten meg fogja semmisíteni. (Jelenések könyve 20:10)



1.

Az ószövetségi héber Sátán név az Újszövetségben, valamint a Septuagintában is szerepel görög betűkre átírt formában. Az újszövetségben 36-szor található meg ebben a formában, a Septuagintában csak egy-két esetben.
Határozott névelő nélkül általános értelemben jelöl ellenséget: I. Kir 11:14,23,25-ben Salamon politikai ellenfeleit jelenti, a IV. Móz 22:22-ben az Úr angyalát, aki ellenkezett Bálámmal, a Zsolt 109:6-ban emberi vádolót.
Határozott névelővel, „az Ellenség" formában személynévvé válik és a gonoszság fejedelmét jelöli. A Septuaginta azonban a legtöbb esetben diabolosznak fordítja, melynek jelentése vádoló, rágalmazó. Az Újszövetség 33 esetben jelöli ezzel a szóval, ilyenkor határozott névelővel- a Vádoló.



2.

Az Ördög - a magyar Bibliánk elsősorban így fordítja a diabolosz szót, ezen kívül a görög daimonion vagy daimon szót is. Az utóbbit többes számban is, ekkor gonosz seregeket jelöl. A daimonion vagy daimon eredetileg istenséget, természetfeletti lényt jelent. Az Újszövetség csak negatív értelemben, gonosz lelkeket jelölve alkalmazza. Szókratész viszont pozitív értelemben a lelkiismeret jelölésére használta. Az Ószövetségben a héber séd, sédim szó szolgál a gonosz lélek, lelkek jelölésére. V. Móz 32:17, Zsolt 106:37



3.

A Beliál név héber eredetű, jelentése: értéktelen, haszontalan, gonosz. Nem személynév, ám idővel alkalmassá vált a Sátán személyének jelölésére. Rendszerint „fiai, gyermekei” hozzátétellel (I. Sám. 2:12). A Septuaginta gyakran diabolosznak fordítja a héber beliált, ami jelzi, hogy az ókori fordítók is Sátán egyik nevének tekintették.
A Náhum 1:15-ben Károlyi semmirekellőnek fordítja a héber beliált. A szövegösszefüggésből viszont kiderül, hogy Sátánról van szó, tehát a Beliál meghagyása helyesebb lenne. Az Újszövetségben a II.Kor 6:15-ben található a kifejezés.



4.

A Belzebub név csak az Újszövetségben fordul elő Beelzelbul formában (Mt 12:24-27), a szó héber eredetű, a pogány istenség Baál-Zebub után, amely Ekron filiszteus városban volt használatos (II. Kir. 1:2,16). A pogány isten neve idővel a Sátán egyik nevévé vált a zsidóságban, s innen került az evangéliumokba is.



5.

Az Azázel csak Mózes III. könyvében fordul elő (8,10,26). Egyértelműen az Úr ellenlábasát jelöli, Énok könyvében (i. e. II-I sz.) a lázadó angyalok vezérét nevezi így. Ezt követően került át a vallásos köztudatba, mint a Sátán egyik neve.